Típus: nincs, vezetékes rádió néven ismert

Gyártó: ?

Adományozó: Tarkó Mihály

A típus gyártásának kezdete: valószínűleg 1950.

Gyártási év: valószínűleg 1952. és 1953.

Hullámsávok: -

Működőképesség: egyik jó, a másik hiányos

Vezetékes rádió, bányászrádió, iskolarádió stb. néven ismert fali hangszóró doboz. Egy darab történelem.

Első fölhasználási területe a vezetékes rádió volt, a Rákosi korszak jellemző hírközvetítő eszköze. Azt lehetett rajta hallgatni, amit „föntről” engedtek, ez tudtommal a Kossuth rádió műsora volt, amit a helység központjában (mondjuk a pártbizottságon vagy a tanácsházán) elhelyezett rádión fogtak és egy nagyobb teljesítményű erősítővel 100 V-os vonalra adtak ki. A 100 V-os vonalra voltak párhuzamosan fölkötve a lakásokban ezek a falidobozok. A dobozban lévő illesztőtrafó primerje állandóan a vonalra csatlakozott, a hangerőt a szekunder megcsapolásaival változtatták. Szerencsére a fokozatkapcsolóval ki is lehetett kapcsolni.

Nem tudtam megállapítani, hol gyártották a készüléket. A hangszóró kinézetre Orion jellegű. Az Orion gyárról szóló leírásokban nem dicsekedtek el ezzel a típussal, lehet, hogy másutt készült.

A vezetékes rádió rendszert 1950-ben kezdték kiépíteni, kifejezetten politikai célzattal. Az első ötéves terv végéig, 1954-ig 700.000 darabot terveztek üzembe helyezni és eredetileg a rádió adásától független központi műsort terveztek adni a rendszerben. Ez szerencsére nem valósult meg. Nem tudom, hány darab üzemelt ezekből összesen. Úgy tudom, leginkább az új, „mesterséges” városokban (innen van a bányászrádió név) és kisebb községekben terjedt el. Havi előfizetési díja 6 Ft volt. A fali dobozt tudtommal  ingyen kihelyezték, nem kellett megvenni. Az egész rendszer később szép lassan kimúlt.

Én már csak iskolarádió formájában találkoztam vele, a Hegedű utcai kollégiumban is ilyenen keresztül hallgattuk Papdi elvtárs és mások szózatait, már ha a 4-es háló tagjai nem vágták bele a bicskát a vezetékbe. Tudniillik Papdit nagyon rühellték és ha ő kezdett beszélni, egy zsilettpengével néhány másodpercen belül rövidrezárták a vezetéket. Utána néha fölszabadították a rövidzárat, belehallgatni, hogy véget ért-e már a beszéd. Ha nem, már fordították is vissza a penge élét. Így aztán Papdi beszédéből csak néhány hangfoszlány maradt. Egy ízben megvizsgáltam náluk a hangszóróvezetéket, elég rojtos volt rajta a szigetelés.

Egyébként a fadoboz hangja sokkal kulturáltabb volt, mint egy kezdeti tranzisztoros zsebrádióé, a jobb hatásfok miatt sokkal hangosabban is szólt. Volt hogy beletettünk egy zsebrádiót, rákötöttük a hangszóróra, kimentünk vele a Körútra és ott bömböltettük, bámultak is utánunk. A hangját persze nem lehet a mai HiFikhez hasonlítani, se magas, se mély, 1 W-nál többet nem igen bír, ennek ellenére hallgatható, sőt szerethető. A későbbi „korszerűbb” műanyagdobozos TESLA fali hangszórók hangja sokkal gyengébb volt.

Iskolákban elég elterjedt volt az ilyen hangszórókat tartalmazó rendszer, egy kisebb csöves erősítővel el lehetett látni akár 16 tantermet, még ha csekély hangerővel is. Erre a célra készült az Orion 450 M iskolarádió, ami Néprádió módján a Kossuthot és a Petőfit fogta. Érdekessége volt, hogy erősítő üzemmódban a belső monitor hangszórót lehetett mikrofonként használni.

A Vári műegyetemi koleszban stúdiósként még ilyen fadobozokat hajtottam egy EA 760/B típusú 100 W-os végfokkal, 1971-72-ben. 100 W a vári koleszra persze kevés volt, lilult is a két 807-es végcső rendesen.

A 100 V-os vonal egymástól nagy távolságban (akár több kilométerre) elhelyezett párhuzamosan kötött hangszórók meghajtására használható rendszer. A feszültség a távolsággal sokkal kevésbé csökken, mintha kis impedanciás vonalat használnánk. A 100 V a rendszer teljes kivezérlésnél mérhető feszültsége, ami túlterhelt vonalnál jóval kisebb is lehet. Erre a vonalra a normál kis impedanciás hangszórókat persze trafóval kell illeszteni, ami egyben a hangerő helyi szabályzását is el tudja látni.

Ilyen rendszerű a faluhelyen néhol még ma is megtalálható „lármafa”, persze nagyobb teljesítményű, általában nyomókamrás hangszórókkal, amik a községben szétszórva póznákon vannak elhelyezve. Ezen mondják be a közérdekű híreket, például holnap reggel nyúlátvétel stb.

1964. körül még Szarvason is volt ilyen rendszer, a tanácsházáról hajtották a hatalmas méretű Audio márkanevű hangszórókat (egyszer szakkörön rám tették egy ilyennek a búráját, leért a derekamig, aztán megkongatták, ugrottam is ki rögtön alóla). Ott már nem használták hírek közvetítésére, de egy-egy estén valami őrült meghajtotta lemezről vagy magnóról. A csöndes községben iszonyú ricsajt csapott. A Csin-csin című szám volt a kedvence, amiben nagy röhögések is vannak, mi gyerekek persze nagyon élveztük, ha meghallottuk, „bekapcsolt a szarvasi nagyadó” csatakiáltással rohantunk ki az utcára.

Vezetékes rádióból két darabom van, a szebbik dobozból hiányzik a trafó, a komplett darabnak meg a fájából tört le valamennyi. Nem volt szívem összerakni a kettőt, mert különböző időpontban készültek. Sajnos, egyiknek sincs meg a lyukacsos papundekli hátlapja. És természetesen fogalmam sincs, hol szolgáltak annak idején.

Az öregebbik készüléket 1952. április 15-én készítették, ebből hiányzik a trafó, de a hangszóró működik.

A másik 1953. április 20-án készült, gyártási száma meglepően alacsony: 001323. A belsejében a fényképen is látható pöcsét fölirata a következő: A POSTA ANYAG??? ÉS KÉSZLETEZŐ VÁLLALAT     ÁTVEVŐ XVI. (a ??? rész olvashatatlan). Ez trafóval együtt kompletten üzemképes.