Típus: (magyar) Telefunken 237
Gyártó: Telefunken magyar leányvállalat
Adományozó: Kandós hallgató
A típus névleges gyártási év: 1937.
Gyártási év: 1936. vagy 1937.
Hullámsávok: HH, KH, RH
Működőképesség: KH, RH kiváló, HH még nem működik
Ez két legöregebb rádióm egyike. Még éppen benne van a Kádár első kötetben, ami nem véletlenül kezdődik az 1936-os készülékekkel, ti. akkortól használnak "tipizált" mai szóval ipari szabvány szerinti rádiócsöveket.
Abban az időben minden magyar rádiógyárnak évenként egy teljes új rádió sorozattal kellett kijönnie a rádiókartell egyezmény ellenére is éles verseny miatt. Egy sorozat kezdődött a 2 + 1 lámpás audionnal és fölmehetett az 5 + 2 lámpás szuperig, hogy mindenki (aki egyáltalán megengedhette magának és rendelkezett hálózati feszültséggel) megtalálja a pénztárcájának megfelelő készüléket. Az aktuálisan új készülékek gyakran csak dobozukban különböztek az előző évitől, a kapcsolások nagyon hasonlóak voltak, főleg az egyenes vevő kategóriában.
A gyártás helye sem biztos. Még nem akadtam nyomára, hol volt a Telefunken magyar gyára. Az időben szokásos volt, hogy a nagyobb szériák előnyeit kihasználandó, egyik rádiógyár a másiknak gyártott részegységeket vagy akár komplett dobozolatlan készüléket, például. az EKA a neve alatt futó készülékekből csak a dobozt készítette és beleszerelte a másutt készült rádiót.
A Telefunken számozási rendszere nagyon egyszerű volt: jelen esetben a 2 az erősítő csövek számát jelenti, a 37 a típus évszáma. Ez tehát az 1937-es év legegyszerűbb készüléke. Lehetséges, hogy már az előző évben elkezdték gyártani az adott év rádióit, így nem tudom a tényleges gyártási évet. Annyi bizonyos, hogy az összes RC elem ALWAYS márkájú. Közismert, hogy az ALWAYS gyár 1937-ben vette föl a REMIX nevet. Ez egyben azt is bizonyítja, hogy ez a rádió valódi magyar gyártmány: Magyarországon, döntően magyar alkatrészekből készült.
A készülék fadoboza gyanúsan hasonló a német Telefunken 1936-os típusáéhoz. Lehet, hogy az anyacég leosztotta a konstrukcióit a következő évre a leányvállalatnak?
A vevő típusa 2 + 1-es (gyengébbek kedvéért 2 erősítő és egy hálózati egyenirányító cső) egyenes vevő, pontosabban visszacsatolt audion. Az AF7 az audion cső, árnyékoló fémhengerbe helyezték, akkor szokásos módon a vezérlőrács van a tetején kivezetve. Az RH tekercsek egy külön függőlegesen álló nagy átmérőjű bakelitmagon vannak (jól látszik a 7. képen). Itt csak rezgőköri és viszacsaholó tekercs van, az antenna illesztése kapacitív, nem változtatható. A további képeken látható HH-KH tekercsszerelvényekben az álló bakelitlaphoz rögzített nagyobb tekercs a rezgőköré, a lap mögötti kisebb tekercs a (pozitív) visszacsatolás, míg a tengely körül elforgatható bakelitlapon voltak az antenna-becsatoló tekercsek, amelyekből már csak a KH van meg. Rá is vernék a kezére annak a minősíthetetlenül sötét lelkületű alaknak, aki kimarta a HH becsatolótekercset! A bakelitlapot a középső forgatógomb tengelyére kötözött madzag fordítja el 90 fokig, ezáltal csökkentve a csatolást. Ez a hangerőszabályzó sohasem lesz kontakthibás! Ugyanezen tengely végén egy fémidom kapcsolja a tumbler kivitelű hálózati kapcsolót a minimális csatolás végállásnál. A baloldali tengelyről áttétellel hajtjuk a rezgőköri forgót, míg a jobboldali tengely közvetlenül a viszacsatoló forgóé. A készülék baloldalán van a hullámváltó tengelye, bütyköstengellyel mozgatja az érintkezőket, ma is finoman és kifogástalanul.
Érdemes megnézni a skálát, amin 830 m (kb. 360 kHz) körül van föltüntetve Budapest II, ami akkoriban itt működött, napi néhány órában.
Külön érdekesség a készülék hátulján lévő tekercs és beállító kondenzátor készlet, ami az akkori egyenes vevők fontos tartozéka volt, hullámcsapdának hívták, ez látta el a közeli és túl erős adók jelének kiszűrését, lehetővé téve a többi állomás kényelmes vételét. Ezek az antennajellel sorbakötött párhuzamos rezgőkörök voltak. A néhány fokozatban állítható tekercsekkel és a forgatógombbal beállítható kondenzátorokkal két adó volt kiszűrhető. Ezek a beállító kondenzátorok egy rögzített és egy mozgatható fémlemez közé illesztett csillámszigetelőből állnak. A mozgó fémlemezt tolta-húzta a beállító csavar. Ezek alatt a föld csatlakozó mellett két antennabemenet látszik, amelyekből különböző csatolással jut a jel a rezgőkörökhöz. Az "Av" feliratú kis vezetékcsonk a villanyantenna kivezetése, aminek a mára már leszakadt végén banándugó volt, amit az antennabemenetbe lehetett dugni. A villanyantenna a hálózati feszültség egyik pontjáról jön egy kis kondenzátoron keresztül és akkor használták szükségmegoldásképp, ha semmiképpen nem tudtak antennát kifeszíteni. Látható a PU feliratú pickup (lemezjátszó) csatlakozó is.
A végerősítő nem különösebben érdekes, AL 2 cső hajtja kimenőtrafón keresztül az akkor még újdonságnak számító dinamikus hangszórót. Úgy tűnik, a lengőtekercset két keménypapír "rugó" központosítja. A hangszórómágnes természetesen még gerjesztett (kicsit már meg van hámozva a papír szigetelés), ami egyben nagyon hatásos hálózati szűrést is jelentett. A kimenőtrafón látható két jókora ellenállás a tápegység előterhelése, a pontos célját nem ismerem. Ha valaki tudja, írja meg! Az egyik ellenállás már szakadt, nem cseréltem ki, látszólag nincs rájuk szükség.
A tápellátás transzformátoros, tehát csak váltakozóáramról lehetett üzemeltetni. Elgondolkodtató, hogy az akkoriban általános és kizárólagos 110 V-os hálózat mellett miért készítettek 220 V-os sőt 240 V-os kivezetést a rádiókészülékek trafóira (gyakorlatilag az összes akkori készüléken volt). A 150 V-os állás különösen egzotikusnak hat.
Az eredeti hálózati csatlakozó nem volt már meg. Az utolsó képen, a gyári szám mellettt látható dugasz, amelyik eredetileg a hátlapra volt csavarozva, a hálózati csatlakozást bontotta meg, ha levették a hátlapot. Régi leírásokban olvastam, hogy ez abban az időben kötelező biztonsági szerelvény volt.
A készüléket egy hallgatómtól kaptam a Kandóban 1985 körül, sajnos már nem emlékszem rá, kitől. Működőképes állapotban került hozzám, egyáltalán nem kellett javítanom. Néha délelőtt a Szabad Európát hallgattam rajta. Aztán sokáig nem használtam, csak bemutatás céljából kapcsoltam be olykor. A tárolás során az érintkezők kissé korrodáltak, így 2004-ben "nagyjavítást" végeztem. A hálózati trafó tetején lévő furcsa szerelvény egy hőbiztosító, annak a szegecsét egykor nem ütötték be rendesen és ennyi év után elvált (a fényképen még ez az állapot látszik. Ezt rendbetettem és a hullámváltó érintkezőit is megismertettem a polírpapírral. A csatolótekercseket tartó bakelitlapot forgató tárcsát, amire a madzag megy, a helyes beállításhoz el kellett volna fordítanom egy kicsit, nyilván a madzag nyúlt meg sok-sok év alatt. Két hernyócsavar rögzítette a tárcsát a tengelyhez, de ezeket képtelen voltam megoldani. Jellemző a hernyócsavarok minőségére, hogy több edzett végű csavarhúzót tönkretettem a próbálkozások során. Végül a madzagot a hajtótengelyen rögzítő csomót oldottam meg egy órai munkával és ott helyesbítettem. Nem gondoltam volan, milyen nehéz feladat egy 67 éve tengelyfuraton átvezetett és gondosan megkötött csomót kioldani. A kettős elkóról kiderült, hogy már csak az egyik felének van kapacitása (szebben kifejezve az egyik fél még ennyi év után is működőképes). Jellemző, hogy ez a hiba sem okozott zavaró brummot, de a hibás részt kipótoltam egy mai elkóval. A hálózati vezeték mellett ez az egyetlen idegen alkatrész a készülékben. Pontosabban van egy piros színű ellenállás, ami lehet ugyan, hogy eredeti, de mindenképpen elüt a többitől. A csövek ennyi idő után már valószínűleg nem eredetiek, de eredeti típusúak. A kiszedett HH antennatekercset szokatlan mérete miatt eddig nem tudtam pótolni. Sehol sem találtam egy kereszttekercselőgépet, amin hasonlót tudtam volna készíteni.
Mivel már gyerekkoromban is kizárólag szuperkészülékekkel találkoztam (leszámítva, amit én barkácsoltam), szégyenszemre, 40 éves rádiós múlttal sem ismertem az ilyen készülékek pontos használati módját. A középső csatolásszabályzó gombról azt hittem, csak egy hangerőszabályzó. Az Interneten olvastam a német néprádió használati utasítását, akkor világosodtam meg. A készülék kezelése nem egyszerű, HH és KH sávon egyszerre három gombot kell tekergetni, tehát három kéz kellene hozzá. Halványan rémlik, hogy magyarázták technikumban a három kezet, de a gyakorlatban már nem mutatták be. Az még egyszerű, hogy a baloldalival hangolom a rezgőkört, a jobboldalival a gerjedés határáig emelem a visszacsatolást, amivel a szelektivitást is növelem. Amit nem tudtam: a középső gombbal nagy térerő esetén a csatolást növelve növelni tudom a sávszélességet, míg furcsa módon gyenge adóknál csökkentem a csatolást, hogy ezzel növelni tudjam a szelektivitást. Ha viszont a csatolás nagyon kicsi, nem tudom fogni a gyenge adót. A két ellentétes hatás miatt a csatolás szabályzásával a vétel körülményeitől függő optimumot kell beállítani, amihez a pilótavizsga sem elég, csak a gyakorlat segít. A vicc az, hogy közben természetesen a visszacsatolást is szabályozni kell, aminek a beállítása főleg a vett frekvenciától függ. Mivel az előző két szabályzó állítgatása kismértékben elhúzza a rezgőkört, azt is utána kell állítani hangolás közben. Ha ehhez még hozzávesszük azt, hogy az adott helyre való telepítéskor a hullámcsapdákat is be kell állítani, nem lehetett könnyű dolga az egyszerű fölhasználónak annak idején. Nem csoda, hogy a "kétgombos hangolású" szuperkészülékek gyorsan elterjedtek. Régi szakfolyóiratokban gyakran szidják azokat a hanyag hallgatókat, akik gondatlanul túlcsatolták a visszacsatolást, szépen begerjesztve a készüléket, főleg ha ezt egy jókora antennán ki is sugározták. Nem lehetett nagy öröm néhány ilyen szomszéd mellett rádiót hallgatni. A német kezelési utasítás kifejezetten azt ajánlja, ha egyszer sikerült belőni az egyes adókhoz a megfelelő beállításokat, jegyezzük föl egy papírra, hogy a legközelebb gerjedés nélkül rá tudjunk állni.
A készülék a HH-ot értelemszerűen nem tudja fogni, mert nem kap antennajelet a kiszedett tekercs híján. A másik két sávon viszont döbbenetesen jól működik. A fent leírtak alapján, némi gyakorlattal kezelve a készüléket jó szelektivitással és kielégítő érzékenységgel végig tudom hallgatni a sávot, pedig csak egy kb. 4 m-es drót az antennám. Például este tűrhetően szétválaszthatók a solti adástól a 531 és 549 kHz-es adók, amit még szuperkészülékből sem mindegyik tud produkálni. És egy további jelentős kunsztot tud ez az egyszerű vevő amit a szuper nem: ha nagyon finoman fölgerjesztem (tudva hogy ez egy picit disznóság), szinkrodin módjára üttetni tudom az amatőr sávokban az SSB és CW adásokat. Az egyben átfogott RH sáv miatt a rezgőköri forgót nem tudom olyan finoman szabályozni, hogy elég pontosan beállítsam a frekit, de ez akkor is élmény.
A készülék hangereje természetesen csekély és nem szabad a nagyobb vagy későbbi készülékekkel összehasonlítani. Annak idején a környezeti zaj sokkal kisebb volt, a mainál jóval kisebb hangerő volt szükséges. Másrészt jóval inkább odaültek a rádió elé és odafigyeltek az adásra, mint azt ma tesszük. Nem is hallgatták a rádiót egész nap.
Ezt a készüléket alig kellett javítanom, ma is kiválóan működik, ami mindenképpen az akkori munkásokat és mérnökökat dícséri.
