Március 15. ünnepén a család két ükapámra, Hegedüs Istvánra és Matók Jánosra is emlékezik, akik '48-ban nemzetőrök voltak.

Míg március 15. a legtöbb magyar embernek csak néhány lap a történelemkönyvben, addig családunk és a tágabb rokonság büszkén emlékezhet meg két ősünkről, akik résztvevői voltak a forradalmi eseményeknek. Sőt óvatosan kézbe vehetünk egy 1848-ról szóló féltve őrzött, megsárgult dokumentumot is.

Matók János ükapám Szegeden született 1833-ban és 1897. március 19-én halt meg Szegeden, a Belvárosi Temető Bajai úti bejárata mellett van a sírja. Ő tehát 15 éves volt 1848-ban. Csak a családi emlékezet őrizte meg, hogy nemzetőr volt. Sajnos ennél többet nem tudunk. Később sok mindennel foglakozott élete során, művelt szőlőt, bormérése volt és munkálkodott superként (szögedi hajóácsként) is. Írásos dokumentum ezekről sem maradt fenn.

Hegedüs István ükapám Szegeden, Alsóvároson született 1826. augusztus 6-án és Szegeden halt meg 1916. november 11-e körül, de mivel munkája Tápéhoz kötötte, ott temették el, sírja a régi temetőben van. 

A nekrológjából tudjuk, hogy a temesvári papi szemináriumot hagyta ott, amikor barátjával együtt fölcsapott nemzetőrnek. Ekkor  22 évesek voltak (a születési év hibás a nekrológban). 

Hegedüs ükapám 43 évig volt Tápé jegyzője, nagy megbecsülést szerzett magának. Rövid ideig megyei hivatalt is viselt, tiszteletbeli főszolgabíró cím van a névjegyén. (Részletesen a család történetében írtunk róla.) 

A Garai ágon ugyan nem tudok nemzetőr ősökről, de ők már jóval régebben rebellisek voltak. A családban élő Rákóczi szeretet és a református hit arra enged következtetni, hogy volt közük a Rákóczi-szabadságharchoz. Az 1748-ban született Garai János a szájhagyomány szerint Rákóczi-hajat igyekezett viselni a fejedelem tiszteletére. Ez azonban nem sikerült valami jól. Innen ered a család "Borzas Garai" ragadványneve.

Nagymama egyetlen egyszer, egy március 15-én este, amikor úgy 8 éves lehettem, a sublót fölső fiókjából elővette Hegedüs ükapám ünnepről szóló kézírását és fölolvasta nekem. (Akkor még nem tudtam volna elolvasni a régi kézírást.) Sok évvel később jutott csak eszembe ez az este és kezdtem keresni a kéziratot, hiába. Évekkel később, Keresztapa hagyatékában találtam rá. Csak az írás vége felé derül ki, hogy ezt a megemlékezést 1898-ban az 50. évfordulóra írta, valószínűleg beszédként mondta el. Sajnos saját magáról nem ír benne.

Az eredeti kéziratot becses családi ereklyeként őrzöm más családi dokumentumok között.

Az írás 9 és 1/2 oldalát beszkenneltem, és .tif képfájlként mellékelem. Letöltés után képnézegetővel teljes szélességre nagyítva tudod olvasni, ha megbírkózol a régi szálkás bötűkkel. Itt tudod oldalanként letölteni (kb. 1,2 MB/oldal):

A kézírás oldalai:

1. oldal,  2. oldal,  3. oldal,  4. oldal,  5. oldal,   6. oldal,  7. oldal,  8. oldal,  9. oldal,  10. oldal

Ha nem tudod elolvasni a szálkásat, bebillentyűztem Neked a teljes írást, az eredeti oldalak szerinti bontásban és meghagyva az eredeti írásmódot. Letöltés után szövegszerkesztővel nyisd meg (kapcsold ki a helyesírás-ellenőrzőt).

.